A Tükrök Városa

A Jó Várostól nem is olyan messze állt egy másik település.

Nem volt szegényebb.
Nem volt gazdagabb.
Utcái ugyanúgy kanyarogtak, fái ugyanúgy adtak árnyékot, a folyó ugyanúgy tükrözte vissza az esti napfényt.

Az utazó első pillantásra azt mondta volna:

– Nincs itt semmi különös.

Pedig volt.

A város közepén, a főtéren állt egy különös tükör.

Nem üvegből készült.

Nem volt aranykerete.

Nem lehetett megérinteni.

A város bölcsei egyszerűen csak így nevezték:

A Közbizalom Tükre.

Azt beszélték róla, hogy nem az arcot mutatja meg.

Hanem a lelkiismeretet.

Ha egy tanító állt elé, azt mutatta meg, mennyi gyermeket tanított meg hinni önmagában.

Ha egy orvos nézett bele, azt, hány emberen segített.

Ha egy kertész pillantott bele, a fák lombját mutatta, amelyeket évekkel korábban ültetett.

De amikor a város vezetői álltak elé…

…valami furcsa történt.

A tükör eleinte még ugyanúgy működött.

Megmutatta a hibákat.
A mulasztásokat.
Az elmaradt ígéreteket.
A rossz döntéseket is.

És ez nem is volt baj.

Hiszen a bölcsek mindig azt mondták:

– Aki látja a hibáját, az még képes kijavítani.

Ám telt-múlt az idő.

A vezetők egyre ritkábban néztek bele a tükörbe.

Nem azért, mert féltek.

Hanem mert egyre jobban szerették azt a képet, amelyet egymásnak festettek.

Lassan különös dolog történt.

A tükör nem változott meg.

Csak azok változtak meg, akik belenéztek.

Már nem kérdezték:

– Jól döntöttünk?

Hanem inkább azt:

– Hogyan magyarázzuk el, hogy jól döntöttünk?

Már nem azt keresték:

– Mi szolgálja legjobban a várost?

Hanem azt:

– Mitől fog úgy tűnni, hogy minden rendben van?

És minél többet beszéltek erről…

…annál halkabb lett odakint az emberek hangja.

A főtéren ugyan még mindig szólt a harang.

A galambok ugyanúgy köröztek.

A gyerekek ugyanúgy kergették egymást.

De a város lakói lassan észrevették, hogy egyre ritkábban kérdezik meg őket.

Nem azért, mert nem számított a véleményük.

Hanem mert valaki elfelejtette, hogy egy várost nem csupán vezetni kell.

Hanem meghallgatni is.

Az öreg mesemondó ekkor becsukta a könyvet.

A gyerekek egyszerre tiltakoztak.

– Hát ennyi?

– De hiszen még nem tudjuk, mi lett a tükörrel!

Az öreg elmosolyodott.

– A tükörrel semmi sem történt.

A kérdés mindig ugyanaz volt…

vajon lesz-e valaki, aki újra mer belenézni.

És hogy mi történt ezután?

Azt majd a következő fejezet meséli el…