Hol volt, hol nem volt… a Jó Város meséje

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy város. Nem volt sem a leggazdagabb, sem a legszebb, de az ott élők szerették, mert az otthonuk volt.

A város lakói minden negyedik vagy ötödik esztendőben kiválasztották azokat, akikre rábízták közös ügyeiket. Nem királyokat választottak, nem urakat és nem földesurakat, hanem szolgákat. Olyan embereket, akiknek az volt a feladatuk, hogy a közösség javát szolgálják.

A bölcs öregek azt mondták:

– A jó önkormányzat olyan, mint a kertész. Nem ő a kert tulajdonosa, csak gondozza. Nem saját magának neveli a fákat, hanem azoknak, akik az árnyékukban szeretnének megpihenni.

Ebben a városban a vezetők tudták, hogy minden fillér, amelyet elköltenek, nem az övék. A lakók adták össze munkával, adóval, lemondással. Ezért minden kiadás előtt három kérdést tettek fel:

– Valóban szükség van rá?
– A legjobb megoldást választjuk?
– Büszkén meg tudjuk-e mutatni bárkinek, hogyan döntöttünk?

Ha bármelyik kérdésre nem volt egyértelmű az igen, újrakezdték a gondolkodást.

A város kapuja mindig nyitva állt. A tanácskozások nem zárt ajtók mögött zajlottak, hanem úgy, hogy mindenki láthassa, hogyan születnek a döntések. Mert a bizalom nem titkokból, hanem átláthatóságból születik.

A vezetők nem féltek a kérdésektől. Tudták, hogy aki becsületesen dolgozik, annak nincs mit rejtegetnie. A közérdekű adatigénylést nem támadásnak, hanem természetes jognak tekintették.

A városban nem voltak első- és másodrendű polgárok. Aki dicsért, ugyanannyit ért, mint aki kritizált. Mert a jó vezető nem azt keresi, ki mondja a véleményt, hanem azt, hogy van-e benne igazság.

Ha hibáztak, kimondták:
– Tévedtünk.
Ha jól döntöttek, nem magukat ünnepelték, hanem a közösséget.

Így telt az idő, és bár nem minden út volt hibátlan, nem minden épület volt új, nem minden terv sikerült elsőre, az emberek mégis nyugodtan éltek. Mert tudták, hogy akikre rábízták a várost, nem uralkodni akarnak rajtuk, hanem szolgálni őket.

És a bölcsek újra meg újra elmondták a gyerekeknek:

– Egy város erejét nem a díszes épületek adják, hanem az, hogy a vezetői emlékeznek-e arra: a hatalom nem jutalom, hanem felelősség.

A mese itt még nem ér véget. Mert minden városnak nap mint nap el kell döntenie, hogy a Jó Város útját választja-e… vagy egy egészen másikét.

És hogy ez a város valóban létezett-e?

Azt senki sem tudja biztosan.

Egyesek szerint csak egy régi mese, amelyet a nagyszülők meséltek az unokáiknak. Mások szerint minden városban ott rejtőzik, ahol a vezetők emlékeznek arra, hogy a köz szolgálata nem kiváltság, hanem kötelesség.

A bölcs mesemondó azonban, mielőtt becsukta volna a könyvet, még ennyit mondott:

– Minden mesének van folytatása. Különösen azoknak, amelyek nem a múltról, hanem a jelenről szólnak.

A következő fejezetben pedig megismerjük azt a várost, ahol egy napon valami megváltozott. Vajon jó irányba… vagy éppen ellenkezőleg?

De az már egy másik mese.